Általános probléma fővárosunk szívében a helyhiány, de ez nemcsak a közterületeken mutatkozik meg, hanem mikro szinten, egy-egy vállalkozás esetében is. Ez az étterem is azzal a nehézséggel szembesült, hogy bizony a nagy forgalom nagy mennyiségű hulladékot generál és annak tárolására értékes területeket kellett fenntartani. 3 db 240 literes tárolóedényt tartottak fent, abban gyűlt a kommunális hulladék, valamint a rendszerint áru csomagolásból származó papír és fólia hulladékot is itt tárolták elszállításig. A gondok viszont hamar szembeötlőek lettek.
A szűk helyiségben nagyon nehéz volt a tárolóedényeket mozgatni, a dolgozók sokat nyűglődtek vele, a kommunális hulladék pedig főleg a nyári melegben kellemetlen szagot árasztott.
Higiénia szempontjából sem ez volt az ideális megoldás, arról nem is beszélve, hogy az utcafrontról igényes kialakítású étterem másik oldalán lévő hulladéktároló a benne lévő gyűjtőedényekkel, csomagolóanyagokkal szintén látható volt kívülről is, akár a vendégek számára is, ami eléggé rontotta a hely megítélését.
Ezt a helyzetet elégelte meg az étterem vezetősége és így kerültek kapcsolatba velünk. Szakértő kollégánk elment az étterembe, személyes találkozó során felmérte a helyzetet, körülményeket és összegezve a lehetőségeket az ORWAK LE-240 típusú, 1 kamrás hulladékprést ajánlotta. A vezetőség pedig nem tétovázott és rövid időn belül már ott is volt a hulladékprés, készen a bevetésre. Az eredmény magáért beszél.
A „Kis elefánt”-ként is ismert hulladékprés használatával kevesebb gyűjtőedényre van szükség, a hulladékot pedig közvetlenül az edénybe préseli a berendezés. Lényegesen több hulladék fér el így a szeméttárolóban, a kevesebb kukát ritkábban kell mozgatni és üríteni a szolgáltatónak, így költséget is megtakarítanak.
Ami pedig szintén rendkívül lényeges szempont egy étterem számára: sokkal esztétikusabb a nyitott, járókelők számára is látható hulladéktároló, ami pozitívan hat az étteremről alkotott véleményre.